A GKI felmérése szerint a cégek 27%-a biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét legalább dolgozói egy részének. A home office tehát Magyarországon stabil, de erősen szegmentált foglalkoztatási formává vált. Az otthoni munkavégzés elterjedtsége kiemelkedő a szolgáltató szektorban és szinte egyáltalán nem jellemző az építőiparra. Leginkább a nagyvállalatok élnek szívesen ezzel a foglalkoztatási formával, 83 százalékuk alkalmazza a távmunkát. A következő egy-két évben a vállalkozások háromnegyede nem szándékozik változtatni ezzel kapcsolatos gyakorlatán.

Az otthonról történő rendszeres munkavégzés korábban csak néhány foglalkozást gyakorló számára volt elérhető. Ilyenek voltak például az informatikai és technológiai munkakörökben dolgozók, a kreatív és szellemi szabadfoglalkozásokat űzők, a tanácsadói, elemzői munkákat végzők, a magántanárok, illetve az adminisztratív háttérmunkával (adatrögzítés, könyvelés stb.) foglalkozók.

 

A Covid-19 járvány alaposan átrajzolta a hazai távmunka térképét

A szélessávú internet elterjedése kiszélesítette a távmunkában végezhető feladatok körét, a koronavírus járvány pedig a munkáltatók részére is szükségessé tette a távmunka alkalmazását. Lényegében, ahol csak lehetett távmunkára küldték a dolgozókat. A járvány nem kitalálta, hanem tömegesítette és normalizálta azt, ami addig csak szűk körben létezett. A pandémia elmúlásával párhuzamosan csökkent az otthonról történő munkavégzés szerepe, de a hibrid modellek azóta is jelen vannak: a részben otthonról, részben irodai jelenlét mellett dolgozók száma Magyarországon jelenleg jóval magasabb, mint a járvány előtt. A KSH munkaerőfelmérésének adatai szerint a pandémia után a munkavállalók 8-10 százaléka dolgozott részben vagy egészben otthonról, szemben a 2020 előtt 3-4 százalékkal. A legfrissebb statisztikai adat szerint 2025 augusztusa és októbere között mintegy 392 ezer hazai munkavállaló végzett alkalmanként vagy rendszeresen távmunkát (is). Ez a teljes foglalkoztatotti kör mintegy 9 százalékát tette ki.

 

A hazai cégek bő negyede biztosítja a home office lehetőségét

A távmunka hazai elterjedtségének, illetve e foglalkoztatási forma jövőjének feltérképezése céljából a GKI a magyar üzleti szektorban végzett felmérést 2025 decemberében. A megkérdezettek közül kimaradtak a mezőgazdasággal foglalkozók, illetve a közszolgáltatások is. A felmérés során csaknem 1500 gazdálkodó szervezett adott értékelhető válaszokat. A válaszadó cégek 27 százaléka biztosítja munkavállalói legalább egy részének az otthonról történő munkavégzést, mint opciót. Ez a lehetőség átlagosan ezen cégek dolgozóinak nagyjából felére terjed ki. Ha az összes válaszadó által foglalkoztatott teljes létszámot tekintjük 100 százaléknak, akkor a munkavállalók 13 százaléka, azaz lényegében minden nyolcadik dolgozó végez időnként vagy rendszeresen otthonról is bizonyos feladatokat. Mivel a felmérésből kimaradó szektorokban vélhetően jóval alacsonyabb a home office előfordulása, ezért a GKI által elemzett minta ebből a szempontból reprezentatívnak tekinthető.

 

Otthonról (is) dolgoznál? Egy nagy cégnél a helyed

Az alkalmazottak legalább egy részének a home office lehetőségét biztosító cégek aránya a 10 fő alatti mikróvállalkozások körében átlagos (27 százalék). Az ennél nagyobb cégek esetében azonban megfigyelhető a méret és a távmunka gyakoriságának összefüggése: ahogy nő a foglalkoztatott létszám, egyre gyakoribbá válik az otthoni munkavégzés is. A 250 fő felett foglalkoztató cégek elsöprő többsége, 83 százaléka alkalmaz távmunkást is. Ugyanakkor az is igaz, hogy a mikróvállalkozásoké az egyetlen csoport, ahol, ha egy cég alkalmaz távmunkát, akkor ennek lehetőségét a dolgozók többsége (kétharmada) ki tudja használni. A kis, a közepes és a nagyvállalatok esetében ez a lehetőség minden harmadik-ötödik dolgozóra terjed csak ki. Ha a teljes vállalati kört tekintjük bázisnak, akkor megállapítható, a mikrócégek dolgozóinak 17, a 150-250 fő között foglalkoztató cégek állományának 13, a 250 fő feletti nagyvállalatok alkalmazottainak 21 százaléka dolgozik legalább alkalmanként home officeban is. A többi létszámcsoportba tartozó cégeknél ez az arány 10 százalék alatti.

 

A home office nagyágyúja a szolgáltató szektor

A tevékenységek jellege miatt nem jelent meglepetést, hogy a termelő szektorokban kevésbé elterjedt az otthonról is végezhető munka: az építőipari cégek közül minden kilencedik, az ipari vállalkozások közül minden ötödik biztosít ilyen lehetőséget a dolgozóknak. A kereskedelem nagyjából hozza a nemzetgazdasági átlagot, az itt tevékenykedők közül minden negyedik alkalmazza a távmunkát is. A home office leginkább az üzleti szolgáltatók körében népszerű, ezek több mint fele (55 százaléka) ad lehetőséget otthoni munkavégzésre.

A termelő szektorok nem csak abban maradnak el az átlagtól, hogy jóval kisebb arányban fordulnak elő körükben a home officet is alkalmazó cégek. Hanem abban is, hogy az itt dolgozók mekkora hányada élhet e lehetőséggel. A távmunkát is felvállaló építőipari cégek a dolgozóik 30 százalékának biztosítják ezt a lehetőséget – ez a teljes ágazati létszámnak mindössze a 3 százalékát teszi ki. Az iparban ugyanez a két arány 40, illetve 9 százalék. A kereskedelemben a home officet alkalmazó cégek dolgozóinak 45 százalékára terjed ki ez a lehetőség, míg a szolgáltatással foglalkozó körében 68 százalékra. Így az összes kereskedelemben foglalkoztatott dolgozó 11, a szolgáltatásokban dolgozók 37 százaléka érintett. Az üzleti szolgáltatásokon belül is kiemelkedően magas a távmunkások aránya az összes dolgozón belül az IT szektorban (73 százalék), a jogi és számviteli szolgáltatások (60 százalék), a műszaki vizsgálat és tervezés (56 százalék), illetve a kutatás és fejlesztés területén (50 százalék).

 

A következő egy-két évben nem várható alapvető átrendeződés

A távmunkásokat is alkalmazó cégek elsöprő többsége (76 százaléka) a közeljövőben nem kíván változtatni a home office szabályain. Az otthoni munkavégzés szigorítását a válaszadók 5 százaléka tervezi, míg 4 százalékuk a közeljövőben valamivel megengedőbb lehet. Ugyanakkor a megkérdezettek 15 százaléka nem tudott válaszolni erre a kérdésre. A mikróvállalkozások, illetve a 101-250 fő közötti cégek esetében a távmunka növekvő és csökkenő jelentőségével számolók aránya megegyezik. A 10 és 100 fő között foglalkoztatók körében a szigorításra számítók vannak érezhető többségben. Ezzel szemben a nagyvállalati szektorban inkább a home office további terjedésére lehet számítani. Az egyes ágazatok közül az építőipar emelhető ki: itt a távmunka lehetőségek csökkenése lehet a meghatározó trend. A többi szektorban nincs érdemi különbség a távmunka szerepének növekedésére és csökkenésére számítók arányai között.

Elemzés szerzője

  • Kutatási terület: Az építőipar és az ingatlanpiac aktuális trendjeivel foglalkozik, emellett pedig a konjunktúra-kutatás és a matematikai-statisztikai modellezés terén is aktív.