A 2010-es választásokat követően a kormány meghirdette (a sikertelen déli, arab stb. mellett) a keleti nyitás politikáját. Ennek keretében a magyar adófizetők pénzéből kínai és orosz gigaprojektek valósulnak meg Magyarországon, például a Paksi Atomerőmű bővítése (4-5 ezer milliárd Ft), a Budapest-Belgrád vasútvonal (700 milliárd Ft), vagy újabban a Fudan egyetem budapesti campusa (540 milliárd Ft). Ez utóbbi kettő egyikéről sem készült hatásbecslés, s a háztartásonként 310 ezer Ft-ba kerülő két beruházás a soha meg nem térülő beruházások közé kerül majd. Annak érdekében, hogy megtudjuk, más területeken sikeresebb-e a program, megvizsgáltuk az exportra és a működő tőke bevonásra (FDI) gyakorolt hatást is. Az export mutatja meg, hogy a magyar vállalkozások számára létrejött-e új felvevőpiac, az FDI pedig azt, hogy sikerült-e új termelő kapacitásokat, munkahelyeket létrehozni Magyarországon.
Elemzés keresése
Friss elemzések
Egyéb
2024. október 1.
Jó gondolat, rossz kivitelezés – A CSOK hatásai
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) a kormányzat legfőbb demográfiai célját, a születésszám növelését hivatott támogatni.…
Egyéb
2024. június 19.
A GKI-ba látogattak a Shanghai Egyetem vezetői
Pénteken a Shanghai Business School küldöttségével tárgyaltak a GKI elemzői. A kínai makrogazdasági és pénzügyi…
Egyéb
2024. június 19.
IMF küldöttsége látogatást tett a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nél
Budapest, 2024. június 13. – A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége ma látogatást tett a GKI…